» - Csillagászat »
- Hírek »
- 2011 »
- december
2011.12.23. - Az év legszebb csillagászati képei
A 2011-es év csillagászattal kapcsolatos szép és érdekes felvételeiből összeállított képcsokorral kívánunk a Hírportál minden olvasójának békés, boldog karácsonyt és derült éjszakákban gazdag új esztendőt!
A 2011-es év is bővelkedett csillagászati, illetve csillagászattal, űrkutatással kapcsolatos eseményekben. A négy részleges napfogyatkozásból mi sajnos csak egyet láthattunk, de az időjárás miatt a két teljes holdfogyatkozásból is csak az egyikben lehetett részünk. 2011-ben űrszonda állt pályára a Merkúr körül, a marsjárók közül az egyik még hét év után is működik, a Cassini részleteiben közvetítette a gyűrűs bolygó légkörében tomboló óriási vihart, a Neptunusz pedig visszaért a felfedezésének pozíciójába. A Kepler-űrteleszkóp mérései alapján rengeteg exobolygó-jelöltet jelentettek be, nyugdíjba vonult az amerikai űrrepülőgép-flotta, két közeli, jól ismert galaxisban is szupernóva robbant, lelkes asztrofotósok pedig továbbra is szép és érdekes képekkel kápráztattak el bennünket.
Az alábbi válogatást a NASA APOD (Astronomy Picture of the Day) oldalán 2011-ben közzétett képekből állítottuk össze.
Az év rögtön egy viszonylag nagy fázisú, 77-78%-os részleges napfogyatkozással indult, melyet hazánkból is meg lehetett figyelni azokról a helyekről, ahol a január eleji időjárás ezt lehetővé tette. A kép a fogyatkozás fázisait mutatja 15 perces időközönként, előtérben az ausztriai Graz városának óratornyával.
[Robert Pölzl]
2011-ben négy részleges napfogyatkozás volt, ezek közül azonban csak a legelső volt megfigyelhető Magyarországról is. Néha valóban a világ végére kell utazni annak, aki részese akar lenni egy napfogyatkozás pazar látványának. A kép négy felvétel digitális kombinációja, melyek 2003-ban készültek egy antarktiszi napfogyatkozás alkalmával, s azt érzékelteti, hogy az emberi szem hogyan is láthatta a jelenséget a horizonton. A kép előterében a két fotós közül az egyik éppen a felszerelését ellenőrzi.
[Fred Bruenjes (moonglow.net)]
2011. június 7-én az egyre aktívabb Napon egy közepes nagyságú flerkitörés történt. Ezt azonban egy óriási plazmakitörés követte, melynek hidegebb, a Solar Dynamics Observatory ultraibolya felvételén sötétebbnek látszó anyaga még órákon keresztül vízpermetszerűen hullott vissza a Napra, széles területek felett "kirajzolva" a mágneses tér erővonalait.
[NASA/Goddard/SDO AIA Team]
A Napról az ún. koronakitörések (Coronal Mass Ejection, CME) során végleg elszabaduló plazma néhány nap múlva elérheti a Földet. Ez a plazmanyaláb a földi mágneses térrel és a légkörrel kölcsönhatva számos technikai rendszerünket megzavarhatja, de a magasabb földrajzi szélességeken különleges esztétikai élményt is nyújthat. A fenti képek egy all-sky kamera 30 másodperces felvételei, jól látszik rajtuk a sarki fény táncoló fényfüggönyének gyors változása.
[Kwon, O Chul (TWAN)]
Plazma a Föld légkörében is keletkezik, mégpedig óriási ívkisülések, villámlások közben. A fenti képen Zeusz nyilai a 2011. június 15-i teljes holdfogyatkozás során elvörösödő égi kísérőnknek szolgáltatnak impozáns előteret.
[Chris Kotsiopoulos (GreekSky)]
Míg a nyári teljes holdfogyatkozás szinte teljes egészében nyomon követhető volt hazánkból is, a december eleji fogyatkozásnak csak a vége lett volna látható, de sajnos a rossz időjárás miatt még ebben sem gyönyörködhettünk. Indiában szerencsésebbek voltak, mint azt a fenti montázs is mutatja, melynek alapjául szolgáló felvételek a new delhi Shanti Stupa Peace Pagoda mellől készültek.
[Chander Devgun (SPACE)]
A Messenger űrszonda 2011. március 17-én állt pályára a Merkúr körül. Ezután az első, 176 földi napig tartó merkúri szoláris nap alatt majdnem a bolygó egész felszínét lefényképezte. A fenti képeket több ezer egyedi felvételből állították össze, a monokróm kép felbontása 250 m/pixel, a színesé pedig 1 km/pixel.
[NASA/JHU APL/CIW]
2011-ben az Opportunity marsjáró az előzetes várakozásokat messze-messze túlszárnyalva már a hetedik sikeres marsi évet zárta. Az eszköz által a vörös bolygón összesen megtett táv 2011. július 17-én meghaladta a 20 mérföldet, ami 50-szerese az eredetileg tervezett távolságnak. A fenti képet az Opportunity a Santa Maria kráter szélén állva készítette.
[Mars Exploration Rover Mission, NASA, JPL, Cornell]
A képen nem karácsonyi sütik, nem egy herendi porcelán díszítése, de még csak nem is egy ötvösmunka részlete látható, hanem a Mars déli pólusa körüli terület, melyen a marsi nyár vége felé haladva a fagyott szárazjég egy része szublimált, részben felfedve a vörös talajt. A felvételt a Mars Reconnaissance Orbiter rögzítette 2011 július végén.
[HiRISE, MRO, LPL (U. Arizona), NASA]
2011 első felében egy óriási vihar tombolt a Szaturnusz északi féltekéjén. A 2010 végén kezdődött eseményt a Cassini űrszondának köszönhetően részleteiben is nyomon követhettünk. A felvétel 2010. december 24-én készült 1,8 millió kilométer távolságból.
[Cassini Imaging Team, SSI, JPL, ESA, NASA]
A Neptunusz 2011. július 12-én az űr ugyanazon pontjára érkezett, ahol 1846-ban Johann Galle felfedezte, azaz azóta éppen egy neptunuszi év telt el. Az esemény kapcsán új felvételek készültek a bolygóról a Hubble Űrteleszkóppal. A képek közti különbség durván 4 óra, így a négy felvételen a körülbelül 16 órás tengelyforgási periódusú bolygó teljes egészében megfigyelhető.
[NASA, ESA, Hubble Heritage Team (STScI/AURA)]
A mintegy 90 perc időtartamot átfogó montázs a drakonidák meteorraj tagjainak nyomait mutatja a spanyolországi Badajoz tartományban található kelta romok felett. A nyomok jól láthatóan kijelölik a 21P/Giacobini-Zinner üstökös magjából származó rajnak a Sárkány (Draco) csillagképbe eső radiánsát.
[Juan Carlos Casado (TWAN)]
A 2009 tavaszán felbocsátott Kepler-űrtávcső, pontosabban az adatait feldolgozó kutatók igazából 2011-ben kezdték el ontani az eredményeket, két alkalommal is ezer feletti exobolygó-jelöltet bejelentve. A fenti kép a tavaszi hullám illusztrálására szolgált, a gömbök 1235 csillagot reprezentálnak méret szerint sorba rendezve. A csillagok körüli bolygójelölteket a szintén méretarányos fekete körök szimbolizálják.
[Jason Rowe, Kepler Mission]
2011 őszén 19 antennával állt munkába és készítette el első felvételét a világ legnagyobb (szub)milliméteres hullámhosszon működő távcsőrendszere, az ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) az Atacama-sivatagban található Chajnantor-fennsíkon, 5000 méteres tengerszint feletti magasságban. Teljes kiépítésekor 66 tányér fogja gyűjteni a (szub)milliméteres hullámokat.
[Stéphane Guisard (Los Cielos de America), TWAN]
2011. május 23-án egy II-es típusú szupernóva (SN 2011dh) robbant a Vadászebek csillagképben található jól ismert Örvény-ködben (M51). Hat évvel korábban ugyanebben a galaxisban szintén bekövetkezett egy II-es típusú robbanás (SN 2005cs). A képeken jól látható, hogy a nagytömegű csillagok életének végét jelentő események a galaxis spirálkarjaiban következtek be, olyan területeken, ahol intenzív csillagkeletkezés zajlik. A kataklizmát elszenvedő csillagok valójában fiatal égitestek, nagy tömegük miatt néhány tízmillió év alatt pályáfutásuk végére érnek.
[R Jay Gabany]
2011. augusztus 25-én egy másik közeli csillagvárosban, a Szélkerék-galaxisban (M101) is történt egy szupernóva-robbanás (PTF11kly, SN 2011fe). Ez azonban Ia típusú volt, azaz egy kettős rendszerben bekövetkező explózióról van szó, melyben a fehér törpe komponensre anyag áramlik át a kísérőjéről, a kataklizma pedig akkor következik be, amikor a fehér törpe tömege túllépi az ún. Chandrasekhar-határt.
[D. Andrew Howell & B.J. Fulton (LCOGT) et al., Faulkes Telescope North, LCOGT]
A szupernóva-robbanásokat általában nem profi csillagászok, hanem lelkes amatőrök fedezik fel. Egyikük Dennis L. Mammana, aki egyik észlelésére utazva azt vette észre, hogy az erre a célra használt 13 éves kocsijának kijelzője éppen 186282 megtett mérföldet mutat. Ez azért érdekes, mert ennyi utat tesz meg a fény vákuumban 1 másodperc alatt. A műszerfal bizonyító erejű fényképe mögé egyik felvételét montírozó Mammana következő célja a Hold elérése...
[Dennis L. Mammana (TWAN)]
2011 őszén szintén a fény sebességével kapcsolatos, ám az előbbinél komolyabb probléma borzolta a tudományos világ idegrendszerét: A CERN egyik kutatócsoportja bejelentette, hogy egy kísérletben néhány neutrínó hamarabb érkezett a detektorokhoz, mint az a majd' száz éve érvényesnek tekintett Einstein-féle elmélet szerint lehetséges lenne. Egy másik kísérletben a kutatók szintén neutrínókat detektálnak, ezek azonban nagyenergiájú kozmikus eseményekből származnak. Az IceCube Neutrino Observatory tulajdonképpen a déli sark tiszta jegébe fúrt 86 lyuk, melybe kosárlabda méretű neutrinó-detektorokat engednek le. A fenti kép közülük mutat egyet.
[NSF/B. Gudbjartsson, IceCube Collaboration]
2011-ben lezárult az amerikai űrkutatás egy fejezete. 30 éves, sajnos két katasztrófával is terhelt, de ettől eltekintve nagyon sikeres időszak után nyugdíjazták az űrrepülőgép-flotta utolsó tagját is. A végső, STS-135 jelű küldetést az Atlantis űrrepülőgép teljesítette 2011. július 8. és 2011. július 21. között. A fenti kép az utolsó előtti küldetés startja során készült 2011. május 6-án egy gyakorlógépről, miután a flotta másik tagja, az Endeavour űrsikló áttört egy vastag felhőrétegen.
[NASA]
A Discovery űrrepülőgép utolsó útjának egyik mozzanatát - amikor éppen elválik a Nemzetközi Űrállomástól - kiváló asztrofotós honfitársunk, Ladányi Tamás is megörökítette ezen a képen, ami 54 darab, egyenként 4 másodperces expozícióval rögzített felvétel kompozíciója. A bakonybéli tó vizében is tükröződő nyomok közül a legfényesebb a Holdé, alatta a Jupiteré, fölöttük pedig a két, egymástól éppen elváló űreszközé.
[Ladányi Tamás (TWAN)]
2011 áprilisában körülbelül 150 asztrofotós gyűlt össze a kelet-iráni Seh Qaleh sivatagban a 10. iráni Messier-maraton keretében, melynek célja mind a 110 Messier-objektum észlelése egyetlen éjszaka alatt. Erre a mi földrajzi szélességünkön az április eleje az optimális időpont. A piros foltok az észlelőlámpák fényei, a zöld csóva pedig egy lézermutatóé, ami éppen a galaktikus centrum közelében található M8 ködre mutat.
[Babak Tafreshi (TWAN)]
A fenti panorámakép két felvételből állt össze. A kép felső része a kanári-szigeteki La Palma-ról, a Roque de los Muchachos Obszervatóriumból, az alsó - "fejjel lefele álló" - része pedig a chilei Paranal csúcsról, az ESO VLT távcsövei mellől készült. Mindkét hely kiváló asztroklímával rendelkezik, de a kép elkészítése szempontjából az is lényeges, hogy az északi, illetve déli galaktikus pólus a zenitjük közelében van, azaz a Tejútrendszer síkja nagyjából a hegycsúcsokkal csipkézett horizontjukkal párhuzamos, amint ez a képen is jól látszik. Az S alakú sáv az ekliptika síkjában koncentrálódó por által szórt napfény. A kép déli részén jól láthatók a Magellán-felhők is.
[Tunç Tezel and Stéphane Guisard (TWAN)]
Asztrofotósok kedvelt témája a csillagívek fényképezése. Ilyen képet tervezett készíteni Mike Rosinski is. A nyári expozíciót eredetileg 45-55 percesnek szánta, közben azonban elaludt, így a kamera addig exponált, míg ez elemek le nem merültek benne. A montázs elkészítése után Mike meglepődve tapasztalta, hogy a képeken nem csak a csillagok, de az augusztusi meleg éjszakában nagyon aktív szentjánosbogarak is rengeteg nyomot hagytak.
[Mike Rosinski]
A csillagív-fényképezés - pontosabban a fotók digitális feldolgozásának - szép példája a fenti kép, melyet készítője Bécsből rögzített felvételekből állított össze. Természetesen ilyen képet a legtöbb helyről nem lehet egyetlen éjszaka alatt elkészíteni, egyedül a pólusok közelében, a hónapokig tartó sarki éjszakák alatt nyílna rá lehetőség.
[Peter Wienerroither (U. Wien)]
Utolsóként egy szintén csillagíves képet ajánlunk a tisztelt olvasók figyelmébe. A sokszor fényképezett Orion csillagképről ez a montázs úgy készült, hogy az elején defókuszálták a kamerát, majd folyamatosan élesítették az objektívet, a maximális élesség elérése után pedig újra elkezdték a defókuszálást. Ennek eredményeként a csillagok képe ív helyett csokornyakkendő alakot öltött. A képen nagyon jól érzékelhető a csillagok különböző effektív hőmérséklete is: a vörös Betelgeuse 3000 K körüli, míg a kékes-fehér Rigel több tízezer fokos. Az Orion-köd rózsaszín árnyalatú, míg a kép jobb oldalán középen a W Orionis széncsillag mélyvörös.
[Jens Hackmann]
Forrás:
