» - Csillagászat »
- Hírek »
- 2016 »
- május
2016.05.24. - Szökőárak is alakíthatták az ősi marsi óceán partvonalát
Egy kutatás szerint két, mintegy 3,4 milliárd évvel ezelőtti becsapódás következtében indult szökőár is jelentős mértékben alakíthatta az ősi marsi óceán partvonalát, és hozzájárulhatott az élet feltételeinek fennmaradásához.
A kutatás egyik résztvevője, Alberto Fairén (Cornell University, Planetary Science Institute; Center of Astrobiology, Madrid) szerint az első becsapódás körülbelül 3,4 milliárd évvel ezelőtt következett be. Az általa okozott szökőárban még folyékony víz indult meg, amelynek visszaáramlása széles csatornákat vájt a marsi talajba. A kutatók bizonyítékot találtak egy másik, néhány millió évvel későbbi nagy becsapódásra is, amely szintén hatalmas cunamit okozott. Közben azonban megváltozott a Mars éghajlata, a vörös bolygó lehűlt, így a második szökőár már jeges volt. Fairén magyarázata szerint a jelentősen hidegebbé vált klíma miatt az óceán partvonala a korábbi helyzetéből visszahúzódott, és egy új partvonal alakult ki.
A második cunami lekerekített jéglebenyeket, vályúkat hozott létre, amelyek a maximális kiterjedésüket elérve a szárazföldbe fagytak, és a jég soha nem tért vissza az óceánba. Ez Fairén szerint egyben azt is jelenti, hogy abban az időben az óceán legalább részben be volt fagyva. Ha a szemléltetéshez valamilyen földi párhuzamot szeretnénk találni, akkor semmiképpen sem a kaliforniai partvidékre kell gondolnunk, inkább a Nagy Tavak vidékét kell elképzelnünk egy különösen hideg és hosszú tél során.
Hőtérkép a jeges lebenyekről (sárga vonal jelzi a határukat), amelyeket Fairén és munkatársai szökőár-hullámok maradványaiként értelmeznek. A szélsőségesen hideg viszonyok között a hullámok haladásuk közben fokozatosan sűrű jégfolyamokká alakultak át. A terjedés irányát fehér nyíl jelzi. A lebeny hossza körülbelül 250 kilométer.
[Cornell University / Google Earth]
A jeges vájatok megőrizték jól definiált határaikat és a folyás által kialakított alakjukat, ami Fairén szerint arra utal, hogy az ősi óceán sós volt. A sótartalom pedig segíthetett abban, hogy a víz részben folyékony maradjon, így menedéket nyújtson a feltételezett életformáknak a szélsőséges körülmények között. Ha valaha is létezett élet a Marson, a cunamikból visszamaradt jeges lebenyek kiváló helyek lehetnek a "bionyomok" keresésére.
A kutatási beszámolót vezető szerzőként jegyző J. Alexis P. Rodriguez (Cornell University, Planetary Science Institute) szerint már azonosítottak néhány, a szökőárak által elöntött területet, ahol a visszahúzódó víz üledéket rakott le, ami részben evaporitokból (sókőzetekből) áll. A későbbiekben tervezik ezen területek alaposabb tanulmányozását, felmérését, különös tekintettel a jövő robotszondás vagy emberes helyszíni vizsgálatainak lehetőségeire.
Az eredményeket részletező szakcikk a Nature magazin Scientific Repots oldalán jelent meg.
Forrás:
