Valid XHTML 1.0 Strict

2010.01.28. - Varázslatos fotók egy távoli világ holdfogyatkozásáról

Amikor holdfogyatkozásról beszélünk, általában a saját égi kísérőnkkel kapcsolatos jelenségre gondolunk. Űreszközeink segítségével, ha ritkán is, de távoli világok hasonló eseményeinek is tanúi lehetünk.

A 2004 óta a Szaturnusz környezetében dolgozó Cassini űrszonda kislátószögű kamerája által készített gyönyörű felvételeken azt láthatjuk, amint a bolygó Tethys nevű holdja a Titán óriáshold mögé bújuk, majd némi idő, egészen pontosan 18 perc elteltével annak másik oldalán jelenik meg. A szonda a képeket 2009. november 26-án rögzítette.

A felvételek külön érdekessége, hogy nagyon jól megfigyelhető rajtuk a Titán atmoszférájának kékes derengése, amibe a Tethys mintha éppen belemerülni készülne. Természetesen ez csak látszat, a felvételek készítésének idején az 1062 km átmérőjű hold kétszer messzebb, mintegy 2,2 millió kilométerre volt a szondától, mint az 5150 kilométer átmérőjű Titán.

IMAGE

A Tethys éppen a Titán mögé bújik. A holdon jól látható felszínének meghatározó alakzata, az Odysseus-kráter.
[NASA/JPL/Space Science Institute]

IMAGE

18 perc elteltével a Tethys a Titán másik oldalán bukkan elő.
[NASA/JPL/Space Science Institute]

A színes képeket vörös, zöld és kék szűrőkön keresztül rögzített felvételek kombinálásával állították elő. A Titánon 1 pixel 6 kilométernek, míg a Tethys felszínén 13 kilométernek felel meg. Hasonló jelenségek megfigyelése nagyban hozzájárulhat a Szaturnusz-holdak pályaviszonyainak jobb megismeréséhez.

Forrás:

Valid CSS!