Impaktitok

Földünk felszínére az elmúlt évmilliárdok során folyamatosan hullottak az aszteroidaövből érkező kisbolygók, kőzettöredékek. A nagyobbak becsapódási (impakt) krátereket hagytak maguk után, sokuk a folyamat közben elpárolgott, ezek mérete a jelenlegi szakmai vélemények szerint meghaladta az 50 m átmérőt. Ezen földi kráterek űrbeli égitestek becsapódásához köthető eredetét mindössze néhány évtizede sikerült igazolni. Ma 178 képviselőjük ismert és több tucat vár megerősítésre.

A Földön azonosított becsapódási kráterek

Talán a legismertebb közülük az 1,2 km átmérőjű, 50 ezer éves arizonai Barringer-kráter (USA). Ennek környezetében már 1890 körül találtak vasmeteoritokat, de a becsapódási eredet csak az 1950-es évekre vált elfogadottá.

Az 1,2 km átmérőjű Barringer-kráter Arizonában

A ma ismert legnagyobb – igazolt – földi becsapódási kráter az eredetileg 300 km átmérőjűre becsült dél-afrikai Vredefort-szerkezet (kora 2,02 milliárd év). Másik híres-hírhedett képviselőjük a dinoszauruszok hirtelen kihalásával összefüggésbe hozható 65 millió éves Chicxulub-kráter a Mexikói-öböl partján. Hazánkban nem tudunk igazolt becsapódási kráterről.

A becsapódás környezetében a földi kőzetek teljesen vagy részben megolvadnak, összetörnek, ez az impakt breccsa nevű kőzet. Másik jól ismert típusuk a szuevit, amelyben a breccsadarabkák az olvadékos fázisba ágyazódnak. Általánosságban elmondható, hogy a becsapódás során az eredeti földi kőzet szerkezeti jellemzői és a kőzetalkotó ásványok a rövid ideig (néhány másodperc) tartó, de hatalmas hőmérséklet és nyomás hatására szinte sokkszerűen megváltoznak, zömülnek, törnek, repednek, ami a kráterjelleg felismerésén túl segíti a kutatókat a becsapódási eredet felismerésében.

A kráterképződés folyamata

A kráterképződés folyamatának részletes tanulmányozása a meteoritika külön tudományága. A tektitek a becsapódásnál "kifröccsent" kőzetolvadék megszilárdult, üvegesedett darabkái.

A Gothard Asztrofizikai Obszervatórium gyűjteménye a Föld különböző helyszíneiről származó változatos mintákat mutat be, pl. a jellegzetes breccsát (aprószemcsés kötőanyagban nagyméretű töredékek), a szuevitet, valamint üvegesedett szerkezeteket.