2014.06.24. - Rejtélyes sziget tűnt fel a Titanon

A Szaturnusz rendszerét vizsgáló Cassini űrszonda felvételei alapján egy rejtélyes, fényes új szigetet azonosítottak az óriásbolygó legnagyobb holdja, a Titan második legnagyobb tengerén, a Ligeia Mare-n.

A Cassini űrszonda radarfelvételei alapján a Cornell University kutatói egy új, fényes objektumot fedeztek fel a Szaturnusz Titan holdjának második legnagyobb, Ligeia Mare nevű tengerén. Bár tudományos szóhasználattal élve egy ún. tranziens jelenségről van szó, a kutatók a "varázslatos sziget" (magic island) elnevezéssel is emlegetik az objektumot. Ez lehet az első megfigyelése egy dinamikus geológiai folyamatnak a hold északi féltekéjén. A kutatás vezetője, a Cornell University hallgatója, Jason Hofgartner szerint a felfedezés azt jelzi, hogy a Titan északi féltekéje nem olyan mozdulatlan, változatlan, mint amilyennek eddig mutatta magát. Még nem tudják, hogy pontosan mi okozta a sziget feltűnését, ennek kiderítésére további vizsgálatok szükségesek.

A Titan, a Szaturnusz 62 ismert holdja közül a legnagyobb, tavak és tengerek világa. A Holdnál másfélszer nagyobb átmérőjű, a Földnél azonban jóval kisebb égitest sokban emlékeztet vizes anyabolygónkra, felszínét ugyanúgy szél és eső alakítja, mint a Földét. A főleg nitrogénből és metánból álló vastag, ködös atmoszférája alatt hegységeket, dűnéket, tavakat találtak a kutatók. Víz helyett azonban folyékony metán és etán áramlik a folyószerű csatornákban a tengerek felé, melyek mérete az észak-amerikai Nagy-tavakéhoz hasonló.

A felső képen a Titan második legnagyobb tengere, a Ligeia Mare partvonala látható az új sziget feltűnése előtt, míg az alsón ugyanez a terület az új, fényes objektum (nyíllal jelölve) megjelenése után.
[NASA/JPL-Caltech/Cornell]

A Cassini 2013. július 10-én küldte a feldolgozandó képi adatokat a JPL-be (Jet Propulsion Laboratory, California Institue of Technology). Néhány napon belül - változások után kutatva - Hofgartner és kollégái összehasonlították az új felvételeket a régebbiekkel. Az új alakzatot egy régi, klasszikus technika, a blinkelés segítségével fedezték fel. A kisbolygók és üstökös keresése során is alkalmazott eljárásban ugyanazon (ég)terület, objektum, stb. két, különböző időpontban készült felvételét hasonlítják össze gyors ütemben váltogatva azokat. Ha a két kép között van valamilyen különbség, például az egyiken van egy objektum, ami a másikon nem látható, akkor a különbség "villogva" jelenik meg.

A 2013 júliusa előtt készült felvételeken a Ligeia Mare régiója semmiféle érdekességet nem mutatott, még hullámokat sem. A Titanon nem csak az évszakok tartanak sokkal hosszabb ideig, mint a Földön, de az átmenet is közöttük. A hold északi féltekéjén mostanában fordul a tavasz nyárba, ezért a kutatók azt gondolják, hogy a furcsa alakzat ennek a folyamatnak lehet a következménye. Magyarázatára Hofgartner és kollégái négy lehetőséget is felvetettek:

(1) Az északi félteke szelei hullámokat keltenek a Ligeia Mare felszínén, a radarképeken pedig ezek a hullámok látszanak "szellem" szigetekként. (2) A Ligeia Mare fenekéről gázbuborékok emelkedhetnek a felszínre és a radarképeken ezek nyomát figyelhetjük meg. (3) A felvételek a késő tavaszi hőmérséklet-emelkedés során a téli fagy szorításából kiszabaduló, a felszínre emelkedő és újra úszó szilárd halmazállapotú testeket mutatnak. (4) A Ligeia Mare sok, a földi folyódelták lebegő (nem lesüllyedt, de nem is úszó) hordalékához hasonló szilárd testet tartalmaz és ezek "árnyékát" rögzíti a radar.

Hofgartner szerint valószínűleg több különböző folyamat - szél, eső, árapály - is hatással van a Titan metán- és etántavaira. Céljuk a hasonlóságok és a különbségek feltárása a Földön lejátszódó geológiai folyamatokkal való összehasonlítás során, ami végső soron saját vizes környezetünk jobb megértésében is segíthet.

Az eredményeket részletező szakcikk a Nature Geoscience c. folyóiratban jelent meg.

Forrás:

• ScienceDaily 2014.06.22.