2016.01.15. - Még­is gya­ko­ri le­het az erős mág­ne­ses tér a csil­la­gok­ban

Egy nem­zet­kö­zi ku­ta­tó­cso­port sze­rint sok­kal több csil­lag ren­del­kez­het erős mág­ne­ses tér­rel, mint azt ko­ráb­ban gon­dol­ták. Az ered­mény je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­hat­ja a Nap­nál na­gyobb tö­me­gű csil­la­gok fej­lő­dé­si el­mé­le­te­it.

Bár a csil­la­gok mág­ne­ses te­ré­nek mé­ré­sé­re ko­ráb­ban is ren­del­ke­zés­re áll­tak mód­sze­rek, ezek csak a fel­szí­ni ha­tá­so­kat vol­tak ké­pe­sek ész­lel­ni. De­tek­tá­lás hi­á­nyá­ban ed­dig úgy be­csül­ték, hogy a tel­jes csil­lag­po­pu­lá­ció leg­fel­jebb 5 szá­za­lé­ka ren­del­kez­het erős mág­ne­ses tér­rel. En­nek fo­lyo­má­nya­ként az ér­vény­ben lé­vő csil­lag­fej­lő­dé­si el­mé­le­tek nem is iga­zán vet­ték szá­mí­tás­ba a mág­ne­ses me­ző hosszú tá­vú ha­tá­sa­it. Leg­alább­is ed­dig.

A Den­nis Stel­lo (Uni­ver­sity of Syd­ney) ál­tal ve­ze­tett ku­ta­tás egy új mód­szer al­kal­ma­zá­sá­val a csil­lag bel­se­jé­be pró­bált be­pil­lan­tást nyer­ni, még­pe­dig nagy elem­szá­mú min­tán. A csil­la­gá­szok fel­mé­ré­sü­ket a Cal­Tech és a Uni­ver­sity of Ca­li­for­nia ha­son­ló ku­ta­tá­sa­i­ra ala­poz­ták, ame­lyek alap­ján már ko­ráb­ban is is­mert volt, hogy a csil­lag bel­se­jé­ben zaj­ló osz­cil­lá­ci­ós fo­lya­ma­tok­ból kö­vet­kez­tet­ni le­het a je­len le­vő erős mág­ne­ses me­ző­re. A mag osz­cil­lá­ci­ói pon­to­san azon az el­ven mű­köd­nek, mint egy ha­rang rez­gé­sei, ame­lyet a nyo­más­hul­lá­mok oda-vissza tör­té­nő ug­rá­lá­sa hoz moz­gás­ba.

Je­len ku­ta­tás­ban a csil­la­gá­szok a NA­SA Kep­ler-űr­táv­csö­vé­nek mé­ré­se­it hasz­nál­ták fel, hogy aszt­ro­sze­iz­mo­ló­gi­ai ana­lí­zis­sel fel­de­rít­sék a fent em­lí­tett osz­cil­lá­ci­ó­kat. Össze­sen 3600, a Na­punk­nál leg­fel­jebb két­szer na­gyobb tö­me­gű vö­rös óri­ás fény­gör­bé­jét ele­mez­ték. A ku­ta­tók olyan ap­ró, rö­vid élet­tar­ta­mú fé­nyes­ség­vál­to­zá­so­kat ke­res­tek, ame­lye­ket a csil­lag mag­já­hoz kö­ze­li osz­cil­lá­ci­ók vált­hat­tak ki.

Na­punk és a hoz­zá ha­son­ló csil­la­gok éle­tük vé­ge fe­lé kö­ze­led­ve fel­fú­vód­nak és vö­rös óri­á­sok­ká vál­nak. A friss ered­mé­nyek alap­ján a csil­la­gunk­kal meg­egye­ző tö­me­gű vö­rös óri­á­sok bel­se­jé­ben nem fi­gyel­he­tő meg mág­ne­ses tér, a leg­alább más­fél­szer ne­he­zeb­bek több­sé­gé­nél vi­szont igen.
[Uni­ver­sity of Syd­ney]

Ered­mé­nye­ik sze­rint a vizs­gált csil­la­gok 20 szá­za­lé­ká­ban nincs nyo­ma bi­zo­nyos osz­cil­lá­ci­ós frek­ven­ci­ák­nak. Eze­ket a hi­ány­zó rez­gé­se­ket a je­len­tős bel­ső mág­ne­ses tér nyom­hat­ja el a csil­lag­mag­ban, amely akár tíz­mil­li­ó­szor is erő­sebb le­het, mint Föl­dünk mág­ne­ses me­ze­je. A fel­mé­rés alap­ján az ilyen, ún. mó­dus szup­resszi­ót mu­ta­tó csil­la­gok ti­pi­ku­san a Na­punk­nál 1,6-2-szer na­gyobb tö­meg­tar­to­mány­ba es­nek, ame­lyen be­lül ará­nyuk meg­kö­ze­lí­ti a 60 szá­za­lé­kot. Ugyan­ak­kor a csil­la­gunk­kal meg­egye­ző tö­me­gű vö­rös óri­á­sok ese­té­ben se­hol sem buk­kan­tak erős mág­ne­ses tér­re uta­ló nyo­mok­ra. Ez kü­lö­nö­sen an­nak fé­nyé­ben ér­de­kes, hogy a mag­ban fel­lé­pő mág­ne­ses tér je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­hat­ja a mag­ban le­ját­szó­dó fi­zi­kai fo­lya­ma­to­kat, mint pél­dá­ul a csil­lag bel­se­jé­nek for­gá­sát, ez­zel pe­dig köz­vet­ve a csil­lag fej­lő­dé­sé­re van ha­tás­sal.

Jim Ful­ler, a Cal­Tech poszt­dok­to­ri ösz­tön­dí­ja­sa, a ta­nul­mány társ­szer­ző­je ki­emel­te, hogy ez az ered­mény az el­ső nagy elem­szá­mú de­tek­tá­lá­sa a csil­la­gok bel­ső mág­ne­ses me­ze­jé­nek. Bár je­len ku­ta­tás csak a vö­rös óri­á­sok­ra fó­kusz­ált, a jö­vő­ben ter­vez­nek más tí­pu­sú – pél­dá­ul hé­li­um­ége­tő vagy hal­ma­zok­ban ta­lál­ha­tó – csil­la­gok­ra is ha­son­ló fel­mé­rést vé­gez­ni.

Az ered­mé­nye­ket rész­le­te­ző szak­cikk a Na­tu­re ma­ga­zin­ban je­lent meg.

For­rás:

• phys.org 2016.01.04.